2018. 02. 25.

Építési feladataink 2018.02.26-03.01-ig



Kedves Építkezős Csapatom!

A fenti képen a hóval borított Kisszékelyt látjátok. Azért reméljük, nemsokára elérkezik a szép tavasz , és meghozza számunkra a gyönyörű napsütést.

Szombaton ismét nálam járt Barni, és egy rokon fiúnkkal, Zalánnal végig nézték az eddigi építkezést. Sőt haladtak is a munkával.

Nézzétek csak!

Barni kijelölte a Kiss utcán Lázár Ervin házát,  ahogyan ő nevezte, a Kukszlit, és Zalán már meg is építette:






Ezen kívül elkezdték a dombépítést is a terepen. Barnival átbeszéltem, hogy ezen a héten hogyan is haladjunk tovább, hogy szépen rendben menjen minden. Elkészítettem a fotókat, és ráírtam a neveteket is, hogy kinek, mi is lesz a feladata:







 A dombépítés helyét a következő koordináták szerint keressétek: 115, 6, 77

Természetesen fűblokkokat használjatok hozzá, és a következő módon építsétek:




Nézzétek csak! Így néz ki a hóval borított kisszékelyi Kilátó:




Szeretettel várlak Benneteket az Anyahajóba: Irma néni😄

2018. 02. 18.

Erdők, szántóföldek, szőlőhegyek telepítése, Szent György templom, Sasfészek Vendégfogadó, és parasztházak építése - 2018.02.12-18.



Kedves Építkező Csapatom!

Szépen halad Kisszékely építése, bár még van munka bőven. Szombaton ismét nálam járt Barni, és megbeszéltük a további tennivalókat. A következő képek segítenek abban, hogy kinek, mi lesz a dolga a következő napokban:






Barni útmutatása a szántóföld telepítéséhez:

Szükséges dolgok az Eszköztárból:

A Természet kategóriájából kell vetőmag és csontliszt. A Felszerelés közül bármelyik kapa jó.
Az Építkezés kategóriájából vegyétek ki a szalmabálát!

Tennivalók:

1. A kijelölt területen egy fűblokkra jobb klikk a kapával.

2. Ide jobb klikk a vetőmaggal.

3. Erre jobb klikk a csontliszttel.

4. A szalmabálákat tetszés szerint helyezzétek majd el a szántóföldön.




Barni, ha csak teheti bent lesz velünk az Anyahajó Stúdióban. Szívesen segít annak, aki valamiben megakadna. Az ő dolga a további építési területek kijelölése. Például a Kiss utca helye, ahol Lázár Ervin házát, ahogyan ő nevezte Kukszliját fogja valaki megépíteni. De ki kell jelölni még a Szentháromság szobor, az Ótemető, és egy-két présház helyét is.
Ha lesznek olyanok, akik végeznek a feladatukkal, akkor a Szabadság út építését is lehet folytatni Barni irányítása alatt.

Nézzétek csak! Így néz ki Kisszékely valóságban!











Kívánok Mindannyiótoknak további lelkesedést, jókedvet az építéshez!

Várlak Benneteket az Anyahajó Stúdióba!

Szeretettel: Irma néni😊



2018. 02. 13.

Közös munkánk a héten: erdősítés és a templomdomb megépítése - 2018.02.12-16.


Kedves Építkező Csapatom!

Ezen a héten mindenki egy kicsit abba kell, hogy hagyja saját építkezését, mert sürgős teendőink akadtak a terepen. Barni nálam járt hétfőn, és kijelölte Kisszékely területén a Négyszögletű Kerek Erdő két körútját, mégpedig a a Kilátó felé tartó Berkenye és az Ótemetőt érintő Galagonya körutakat. Ezeken a területeken el kell hogy kezdődjön az erdőtelepítés:


Barni azt kéri Tőletek, hogy a Tanösvény minden pontjától 20 blokknyira legyen az erdő. A homokkal jelölt négyzeten belül nincs erdő. A telepítéshez tölgyfa-, nyírfa- és sötéttölgy-csemetéket használjatok, amiket csontliszttel tudtok megnöveszteni. A sötéttölgy-csemeték csak úgy nőnek meg, ha egyszerre négyet raktok le négyzet alakban, és úgy szórjátok le csontliszttel. Az eszköztár Természet kategóriájában találjátok meg mindezeket. 

A templomdomb építése azért fontos, mert rajta keresztül visz a Tanösvény 3-ik és 4-ik szirma, a Kökény és a Vadkörte körút.  Ha kedden, 13-án készen lenne a domb, akkor szerdán, 14-én Barnus és F.Matyi kijelölné a két körutat. Utána már a Tanösvénynek mind a négy szirmát  lehet erdősíteni. 




Sikeres, jó munkát kívánok Mindenkinek!

Szeretettel várlak Benneteket az Anyahajóba: Irma néni😄


U.i: Készültek új videók, képek, bejegyzések, amelyeket a Projektnaplónkban, a Padleten találhattok meg! Olvasgassátok, nézegessétek őket!

2018. 02. 05.

Tennivalóink 2018.02.05-02.08.



Kedves Csapatom!

Sétáljatok körbe az építkezés területén, mert már vannak szép építmények a terepen. A fenti képen láthatjátok pl. a kisszékelyi Kilátót, de még van más  érdekes és izgalmas dolog is, amit megalkottatok. A Padleten találjátok az egyes helyek koordinátáit. Aszerint keresgéljetek!

Haladjatok tovább a vállalt munkátokkal ezen a héten is!

A foglalkozás végén készítsetek egy fotót is a kamerátokkal, amit exportáljatok, és illesszetek a Padlet közös faliújságunkra. Barnus nemsokára kijelöli a Négyszögletű Kerek Erdő Tanösvény vonalát. Azután pedig már bátrabban kezdhettek bele a dombok, völgyek, erdők, szántóföldek, utak építésébe.

Kívánok jókedvet, lelkesedést a munkátokhoz!

Várom az ügyes építkezőket az Anyahajó Stúdióba szeretettel: Irma néni

A gyönyörű Csádés -tó