2015. 12. 13.

A Kódolás Óráján nyert okleveleink - 2015.





Kedves Csapatom! Kitartóan, szépen játszottatok!
Mindenkinek gratulálok!





Kódolás Órája után, Karácsony ünnepe előtt - 2015.

Kedves Csapatom!

Nagy örömömre sikeresen elvégeztétek a Kódolás Órájának nagy projektjét. Volt, aki könnyebben, volt, aki nehezebben  jutott túl a Minecraft kódolásának szintjein, de csapatmunkában, egymást segítve mindenki megkapta oklevelét. Gratulálok hát Mindannyiótoknak! Ígéretemhez híven holnap, azaz hétfőn a nagyszünetben szeretettel várlak Benneteket egy kis projektzáró ünnepségre, ami egyben a  mi karácsonyi ünnepünk is lesz. Viszem az okleveleket és a túrós sütit, ami remélem, mindenkinek ízleni fog.

Készítettem két kis rövid összefoglalót az elmúlt heti kódolásunkról, amit ki fogok vetíteni nektek, hogy együtt örüljünk a szép eredményeknek. Ez a két videó a következő lesz:







A karácsi ünnepekre Ti is készíteni fogtok még a téli szünet előtt egy kis meglepetést. Zenés képeslapot fogtok készíteni, amit Szüleiteknek, Testvéreiteknek el is fogtok küldeni.
Ezzel az alkalmazással készítjük majd el: 


Ha van kis időtök, és készen van a leckétek, nézzetek bele, mert sok szép képeslap közül választhattok kedvetekre.

Akkor hát hétfőn találkozunk az Anyahajó Stúdióban 10 óra 40-kor, a nagyszünetben!
                                                                                                                               Szeretettel: Irma néni


2015. 12. 07.

Heti programunk - Kódolás Órája 2015-ben

Kedves Csapatom!

Emlékeztek arra, hogy egy évvel ezelőtt a Jégvarázs hercegnőivel és az Angry Birds figuráival tanultunk kódolni? Mindenki megkapta az oklevelét is, hiszen mindannyian sikeresen végigmentetek a szinteken.
Most újra itt a Kódolás Órája! Sok millió pedagógus és diák kapcsolódik be ezen a héten ebbe a játékba. 
Mi sem maradunk ki, csak most újabb játékos kódolásba fogunk. Az egyik a Minecraft, a másik pedig a Star Wars  világában lesz, és remélem, tetszeni fog mindenkinek. 
Én már ki is próbáltam mind a két játékot, és nagy örömömre meg is kaptam az oklevelemet.
Nézzétek csak:











Természetesen az Ádventi Naptár ablakait is szorgalmasan nyitogathatjátok. Ha a foglalkozás során nem is jut idő, hogy minden soron következő ablakot megnyissunk, akkor otthon tegyétek meg, ha a házi feladattal végeztetek.

Emlékeztek ugye, hogy ezt a naptárat nyitogatjuk karácsony közeledtével:


Nem leszünk hűtlenek a MozaLandon, Kincses szigethez, sőt a ClassBoxhoz sem, csak most ilyen sok minden játék nem fér az időnkbe. Ha lesz kedvetek, időtök , akkor látogassatok el ezekre a helyekre a téli szünetben! Piacozzatok Algebria, Lingvánia, Generália piacain, a ClassBoxban pedig töltsetek fel szép képeket, és akár a titkos naplótokba is írhattok, ha lesz hozzá kedvetek.

De most  kezdjük hát a KÓDOLÁST!

Remélem, újabb oklevelek fogják díszíteni az Anyahajó Stúdió falát! Sok sikert kívánok a játékhoz mindenkinek!

2015. 12. 01.

Ádventi naptár - 2015

Kedves Csapatom!

24 nap van hátra Karácsonyig. 24 ablakot fogunk addig kinyitni az ádventi naptárban.

Kettőt is hoztam Számotokra. Sőt a tableten is választhattok kedvetek szerint.

Kattintsatok a képek alatti linkekre!

Az egyik naptár:

https://www.microsoft.com/hu-hu/store/apps/adventi-naptar/9wzdncrdd44w

A másik naptár: 


MozaLandra is ellátogatunk eközben. Algebria, Lingvánia és Generália piaca vár Benneteket!

Játsszatok kedvetekre!




2015. 11. 30.

Heti programunk





Elérkeztünk a karácsonyi  készülődés szép időszakához. Holnapra hozok nektek egy szép ádventi naptárt az Anyahajóba.

Még azért eljárunk a mozaLandra Alegbria, Lingvánia és generália piacaira is, hogy gyüljenek a talléraitok.

Sok sikert kívánok!

Irma néni




2015. 11. 23.

A heti programunk


Kedves Csapatom!

Márk születésnapjára kapott egy Minecraftos könyvet, amit Kristóffal együtt bemutattak nekem. Sokat tanultam belőle. Folynak az építkezések a Minecraftban, már több világnak neve is van.
Akinek még kedve támad az építkezéshez, az ezen a héten is belekezdhet.




A MozaLand -szigetén is megy a piacozás szépen. Járjatok továbbra is szorgalmasan Algebria, Lingvánia és Generália piacaira, hogy minél több tallért gyűjthessetek. Szurkolok Nektek, hogy az igazolványokat megszerezhessétek!

Sikeres, jó munkát, játékot kívánok Mindenkinek!
                                                                              Irma néni


2015. 11. 11.

Irány a Gyémánt - sziget!

Kedves Csapatom!

Ezen a héten új játékkal ismerkedtek meg. Egy sziget meghódítására indulunk MozaLandra:



 Én már bentlakó vagyok, és a Megfigyelők házában várlak Benneteket.




Készítettem Számotokra három házat, ahol majd lakni fogtok. Nézzétek csak:

 

Az iskolai gépekre már rátelepítettem a programot. Otthon is játszhattok majd, ha Ti is letepítitek ezt a játékot. Ingyenes a program.

Itt találjátok a telepítő programot:


Ha valakinek nem sikerül a telepítés, annak nagyon szívesen segíteni fogok.

Sok tallért gyűjthettek majd a játék során, ha szorgalmasan jártok Algebria, Lingvánia és Generália piacaira. Címeket, rangokat szerezhettek, és egyre szebb házakba lakhattok majd.

Sikeres játékot kívánok Mindenkinek: Irma néni



2015. 11. 10.

2015. 11. 04.

Panna alkotásai



Panna ezeket a gyönyörű rajzokat a tableten készítette. Gratulálunk a remekművekhez!

Őszi szünet után...







Kedves Csapatom!

Ugye gyorsan elrepült az őszi szünet felétek is?


Most ismét folytatjuk munkánkat az Anyahajó Stúdiónkban. Már néhányan komoly építkezésbe fogtak a Minecraftban. Szabina Marcival, H.Márk Bencével, Peti Gergővel, Ádám Lacival, Kristóf pedig K. Márkkal fogott össze, és alkotnak nagyon izgalmas dolgokat a terepen. Képeket is készítenek róla, amit bloghajóikban találhattok meg. Matyi, Panna is próbálkozik, és nagyon ügyesen ismerkednek a játékkal. Én is igyekszem ám nagyon, és sokat tanulok Tőletek. Már tudom, hogy kell nappalt csinálni pl, és tudom, hol lehet megtalálni a készített fotókat. Akinek kedve támad a Minecrafthoz, nyugodtan megpróbálhatja a játékot. Mindenki mindenkinek segít, ha valamiben megakadna. 
A Minecraft mellett ezen a héten  eDia teszteket is oldanak meg azok, akik még valamelyiket nem csinálták meg. És az Okos Dobozos feladatokból is oldunk meg néhányat. 
Tányért is pörgetünk, és lehet próbálkozni a zsonglőrlabdákkal is. 

Akkor hát fedélzetre Gyerekek! Folytatódjon a játék mindenki örömére!

2015. 10. 18.

Heti programunk

Kedves Csapatom!




Nagy eseményre készülünk, mert szerdán a Millenárisra megyünk néhányan, ahol sok pedagógus és diák fog összegyűlni. Mi a Minecraft programját fogjuk bemutatni az odalátogató vendégeknek.
Giulio, Balázs és Kristóf jön velem. Szurkoljatok, hogy ügyesek legyünk!

Az Anyahajó Stúdióban ezen a héten az Okos Dobozos feladatokkal fogunk játszani.

Egy matematikai és egy anyanyelvi feladatot kell megoldanotok, és a végeredményt beillesztenetek a bloghajóitok oldalára. A feladat linkjét a Feladat menüpont alatt találjátok meg.

Ha készen vagytok, akkor indulhat a Minecraft! Építsetek! Alkossatok! Barangoljatok kedvetek szerint!

Azoknak, akik még csak most ismerkednek a Minecraft programjával küldök egy nagyon jó útmutatót.
 Kattintsatok a kép alatti linkre, és ha megakadtok a játékban, ezt olvasgassátok, és megtaláljátok majd a megoldást.
Egyébként mindent meg fogunk beszélni az Anyahajóban a játékkal kapcsolatosan.


http://bit.ly/1W1yUYX



 


Én is beregisztráltam erre az oldalra, mert még nekem is sokat kell tanulnom ahhoz, hogy  olyan gyönyörű dolgokat tudjak alkotni a Minecraftban, mint amilyet már közületek tudnak néhányan.

Segítsünk egymásnak, hogy év végére egy nagyon ügyes Minecraftos Csapat alakuljon ki itt az Anyahajó Stúdióban!


2015. 10. 11.

Európai Kódolás Hete - 2015.


 Kedves Csapatom! Ezen a héten ismét egy nagy játékba kapcsolódunk be. Ez az esemény az Európai Kódolás Hete, amikor megint sok-sok külföldi és magyar iskolás játszik egyszerre. Már a múlt évben ismerkedtünk a játékos programozással a Kódolás Órájában. Most újabb  játékokat fogunk kipróbálni, amiket tableten is lehet játszani. Kattintsatok a kép alatti  linkre, nézzétek meg a bemutatót, és kezdhetitek is a játékot! Sikeres programozást kívánok!

https://play.google.com/store/apps/details?id=org.scratchjr.android


Van egy másik játék is, amit néhányan már  ki is próbáltatok. Ez a The Foos:


http://thefoos.com/ 

Mind a két játékot kipróbálhatjátok, és amelyik jobban tetszik, azzal játsszatok!
Készítsetek egy képernyőfotót a játék végén, és illesszétek be a bloghajóitok oldalára!

Ügyeskedjetek! Alkossatok! Kódoljatok! Programozzatok! 
Jó szórakozást kívánok: 
Irma néni



 





  







2015. 10. 08.

Janka, a második sikeres tányérpörgetőnk

Janka is sokat gyakorolt, de meglett munkájának gyümölcse, hiszen sikerült a tányérpörgetése.

Íme:

                     

Gratulálunk Janka! 


2015. 10. 06.

Heti programunk 2015.10.05-10.08.

Kedves Csapatom!

Ezen a héten is lehet gyakorolni a tányérpörgetést és a zsonglőrlabdázást. Vannak olyanok, akiknek már nem kell sok, és fel is kerülhetnek a Büszkeségeink oldalára a róluk készített videók.

Néhányan még ezen a héten fogják befejezni az eDia teszteket.

A többiek új játékos feladatokkal ismerkedhetnek.

Akinek kedve lesz hozzá, megint kihívhat egy memória játékra a tableten. Kíváncsi vagyok, ki lesz most a több zsetonos nyertes!




Első sikeres tányérpörgetőnk, Balázs

Kedves Csapatom!

Örömmel írom, hogy elsőként Balázsnak sikerült a tányérpörgetés! Nagyon kitartóan gyakorolt, mert sokszor leesett ám neki a tányér, de nem csüggedt el, és addig próbálkozott amíg sikerre nem vitte.
Nézzétek csak!




Gratulálunk Balázs!
Ki lesz a következő?

2015. 09. 28.

Heti programunk 2015.09. 28 -10. 01-ig


Kedves Csapatom!

Szeptember vége van, és mi is bekapcsolódunk a Világ Legnagyobb Tanórájába, amiről a következő helyen olvashattok:



Azt szeretném, hogy Ti is olyan SZUPERHŐSÖK legyetek, akik sok-sok társatokkal együtt segítik a mi szép Földbolygónk fennmaradását. 

A következő videót figyelemmel nézzétek meg, mert abból, amit majd itt láttok, és hallotok, készítettem egy kvízt a Redmentában.


 


Válaszoljatok a kérdésekre a Redmenta kvízben!
A Direktcím: Űrutazás



Ha készen vagytok a kvízzel, akkor fotózzátok le a végeredményt, és illesszétek a bloghajóitokba!


Ezen a héten befejezzük az eDia tesztek írását is. Már csak a matematika maradt hátra. A feladatokat itt kapjátok meg az Anyahajón a Feladatok menüpont alatt.

Az új Csapattagok is el kezdték készíteni saját vokiaikat. H. Márké, Sz. Marcié és H. Izáé már készen is van. Ha kíváncsiak vagytok a bemutatkozásaikra, akkor keressétek meg a bloghajóikat!

Örömmel közlöm, hogy megérkeztek a pörgetős  tányérok és a zsonglőrlabdák, úgyhogy kezdődhet a cirkuszi mutatvány!



Én már gyakoroltam is otthon, és a tányérpörgetés  megy, de a labdákkal  azért még próbálkoznom kell. Az Anyahajó oldalán elhelyeztem tányérpörgetős és zsonglőrlabdás videókat, sőt egy cirkuszos zenés videót is, ha valakinek kedve támadna gyakorolni.

Vajon ki lesz közöttetek az első ügyes mutatványos? Mindenkiről készítek videót, aki be tudja mutatni majd a tányérpörgetést, vagy a 3 labdás kaszkádot. A felvételeket pedig az Anyahajó Büszkeségeink oldalára fogom feltenni.

Rajta! Kezdődjön hát a cirkusz! 
Jó szórakozást kívánok Mindenkinek!

Szeretettel: Irma néni

2015. 09. 24.

Janka csodaságai

Ismét gyönyörű alkotások születtek a tableten. Most Janka csodaságait mutatom meg:

Gratulálunk Janka!


Csütörtöki üzenet

Kedves Gyerekek!

A mai feladatokat itt az Anyahajóban kapjátok meg. Kattintsatok a Feladatok menüpontra!

2015. 09. 23.

Egy gyönyörű alkotás

Nagyon szépet alkotott Szabina a Tablet rajzolóprogramjában:



Gratulálunk a szép munkához!

2015. 09. 21.

EDIA tesztek 2.

Kedves Csapatom!

Nagyon sok szép nyári élmény gyűlt össze közös plakátunkon, a Padleten:


http://padlet.com/szevirma/kca37p5qlg6u
Örülök, hogy ügyesen beillesztettétek a plakátokat saját blogjaitokba.

Múlt héten az eDia tesztek természetismeret témakörét csináltátok meg. Szépek lettek az eredmények, csak sajnos Malacka  kevés lufit tudott küldeni Nektek.

De most már a következő kvíznél minden rendben lesz. Újra gyűjthetitek a lufikat. 
Ezen a héten az anyanyelv teszt következik, aminek linkjét a ClassBoxban találjátok meg.

Kattintsatok a következő linkre, majd saját e-mail címetekkel lépjetek be digitális osztálytermetekbe:


Sok sikert kívánok Mindenkinek: Irma néni


2015. 09. 14.

Kezdődik az eDia!


Kedves Csapatom!

A mai naptól elkezdjük az eDia online tesztek kitöltését. 
Ezen a héten  természetismeretből, a következő héten anyanyelvből, azután pedig matematikából lesznek a kvíz kérdések. Aki készen lesz a kvízzel, az választhat játékot az Anyahajó oldaláról kedve szerint.

Az elmúlt tanévben nagyon ügyesek voltatok, így Malacka sok lufit tudott adni mindannyiótoknak. 

Például Panna ennyi lufit gyűjtött össze a teszt végén:



Remélem, most is sikeresek lesztek a feladatmegoldásokban!

A tesztek linkjeit a CLASSBOX oldalán  találjátok meg.

Kattintsatok erre a linkre, és lépjetek be digitális osztálytermetekbe: 

https://classbox.me/app/apphomework

Jó munkát kívánok mindenkinek!

Szeretettel: Irma néni

2015. 09. 07.

Az új tanév kezdetén

Padlet

Kedves Csapatom!

Ugye milyen gyorsan elrepült a nyár?

Itt vagyunk újra az Anyahajó Stúdiónkban.

Van egy közös plakátfalunk, a padlet, ahova most a nyári élményeiteket írjátok le!

Erre a linkre kattintsatok, és el is kezdhetitek élménybeszámolótokat:

http://padlet.com/szevirma/kca37p5qlg6u 

Képeket, videókat is nyugodtan illesszetek bele, valamint a neveteket is jelöljétek meg!

Izgalommal várom, merre is jártatok a nyáron!

Szép visszaemlékezést kívánok: Irma néni



2015. 06. 09.

"Már búcsúzunk, és elmegyünk..."

Kedves Csapatom!

Igen, vannak, akiktől elbúcsúzunk, mert elmennek. Tovább folytatják a tanulást , de már nem nálunk, hanem egy másik helyen.
Juli, Evelin, Rajmi, Márió és Robi! Isten Veletek! Érezzétek jól magatokat leendő iskoláitokban!
Mi szeretettel fogunk mindig Rátok gondolni, és talán Ti is ugyanezt fogjátok tenni. Fogadjátok szeretettel ezt a kis dalt ebből az alkalomból innen az Anyahajóról:


Mindenkinek köszönöm, hogy derekasan helytállt az elmúlt évben!
Készítettem Számotokra egy kis meglepetést. Összeállítottam egy videót a sok érdekes projektről, amiben részt vettünk. Fogadjátok szeretettel: 


Ezen kívül mindannyiótok bloghajójába helyeztem egy-egy kis filmecskét, ahol a ti munkáitokat, feladataitokat gyűjtöttem össze. Arra kérlek benneteket, hogy ha együtt lesz a Családotok otthon, lépjetek be az Anyahajóba, és először mutassátok meg Szeretteiteknek a közös örömeinkről szóló filmet, azután, kattintsatok a bloghajóitokra, és az ott talált, személyre szóló összeállítást is mutassátok meg! Meséljetek Szüleiteknek, testvéreiteknek arról, amit a videókban láttok! Meséljetek élményeitekről, hogy mi tetszett nektek legjobban az elmúlt évben? Hogyan éreztétek magatokat az Anyahajó Stúdióban?

Most én is elköszönök Tőletek egy kis időre, hiszen lassan ezt fogjátok a táblára írni nagy, színes betűkkel:

A kép forrása: http://bit.ly/1IrlD1C
Játsszatok sokat a nyári szünetben! Szaladgáljatok, fürödjetek, biciklizzetek, kinek, mihez van lehetősége és kedve!
S ha rosszra fordulna az idő, és nem tudtok kimenni a szabad levegőre, akkor húzódjatok meg kicsit az Anyahajóban, és keressetek valami jó kis játékot benne! Akár bloghajótokat is felkereshetitek, vagy benyithattok a ClassBoxba is , és írhattok bele néhány sort nyári élményeitekről, amit majd szeptemberben közösen el is fogunk olvasni Veletek.

Jó pihenést kívánok Mindenkinek! Viszontlátásra gyerekek!

Szeretettel:  Irma néni az Anyahajóról


2015. 05. 12.

eTwinning ünnep után, eDia tesztek előtt...


Kedves Csapatom!

Néhány nappal ezelőtt megünnepeltük az eTwinning 10 évfordulóját. Készítettünk néhány fotót ebből az alkalomból, amiből kettőt fel is tettünk a Twitterre, hogy a többi európai iskolával együtt osszuk meg örömünket.
Ezen a linken található meg az a sok kép, videó, amelyeket tanárok, diákok osztottak meg ezen a napon: https://twitter.com/hashtag/eTwinningDay?src=hash
Ha nem találjátok meg rögtön a mi iskolánkat, akkor itt meglátjátok a képeket:





Balázs már regisztrált is saját nevében a Twitterre, így ő külön is "csipogott" egy bejegyzésben.

Nézzétek csak!



Ezen a héten elkezdjük az év végi teszteket, de ne ijedjetek meg, mert nem lesznek nehezek.
Az eDiában fogjuk csinálni, és a helyes megoldásokért malacka lufikat fog osztogatni. 
Már ismeritek az eDiát, mindenki be tud lépni a saját kódjával. 

Sok sikert kívánok Mindenkinek!


Ha túl leszünk a teszteken, akkor a nyári szünet előtt  még majd játszunk egy nagyot közösen!



2015. 04. 27.

Így állunk az eTwinning projekttel

Kedves Csapatom!

Most, hogy elbúcsúztunk Forniéktól a Rókalandozóban, nézzük meg, hogy hogyan is állunk a másik nagy projektünkkel az eTwinning programban.
Tudjátok ugye, hogy a projektünk címe: " A varázsablak csodái", és mindent, amit készítünk a Testvértéren osztunk meg:

Testvértér - TwinSpace:
 http://twinspace.etwinning.net/5377/materials/images
Ugye azt is tudjátok, hogy három csoport együttes munkájáról, játékáról van szó. Egy portugál, egy magyar óvoda, valamint mi veszünk részt ebben a projektben.

Elkészítette már mindenki a saját logóját. Nézzétek csak!


Ezután következett az, hogy készítsük el saját országunk plakátját.
Kati néniék ilyen szép plakátot készítettek a szülők segítségével: 



Mi pedig a Padlet programot hívtuk segítségül, és  - úgy gondolom - a mi plakátunk is fog tetszeni a többieknek. Készítettem róla egy képernyőfelvételt:


http://padlet.com/szevirma/d6z1k8qgj9v9

Ennek a plakátnak az az érdekessége, hogy ha rákattint valaki a kép alatti linkre, akkor a Magyarország formájú zászló lobogni kezd, valamint néhány kis képecskére kattintva hangulatos magyar népdalok szólalnak meg benne, és még vidám néptáncokat is láthatnak majd a portugál gyerekek:




Ennek a mi közös projektünknek az a célja, hogy megismerjük és megértsük a körülöttünk lévő világ dolgait. Tanuljunk tudatosan vásárolni, felismerjük a reklámok üzenetét, és hogy eligazodjunk az internet világában. Tudjuk a különféle programokat okosan használni.Most tehát  bemutatót fogtok készíteni egy nagyon érdekes programmal, aminek a neve: Sway. Ezen a linken tudtok belépni az oldalra: https://sway.com/  A tudatos vásárlás lesz a címe annak az összeállításnak, amit ebben a programban fogtok készíteni. Segítek majd mindenkinek, ha arra lesz szüksége. A részletes útmutatót a ClassBox digitális osztályteremben találjátok meg.

Sikeres, örömteli magazinkészítést kívánok Mindenkinek: Irma néni