2016. 12. 18.

Játsszunk kicsit karácsony előtt!


Kedves Gyerekek!

Karácsony előtt már csak azokkal találkozom, akik hétfőn és kedden jönnek el az Anyahajóba. 
De a többiek is bekapcsolódhatnak otthon a játékainkba, ha a Google Play Áruházból a tablettetekre, vagy okostelefonotokra letöltitek a következő alkalmazásokat. 

Az Ádventi naptár innen tölthető le:

http://bit.ly/2g9YV8r


A karácsonyi memóriajátékot pedig innen lehet letölteni:



http://bit.ly/2heBlVR


Egy különleges színezőt fogtok megismerni, ha a Quiver programot letöltitek a következő helyről:

http://bit.ly/2f4bm6d


Egy aranyos kis hangokat kiadó, ugrabugráló sárkányt is megsimogathattok a következő program letöltése után:

http://bit.ly/2hMvCY0

Kinyomtattam azokat a képeket, amiket kiszínezhettek, és majd az alkalmazás segítségével  rajzotok megelevenedik 3D-ben, és kinyomtattam azokat a képeket, ahol majd megjelenik 3D-ben a Kiterjesztett valóság Sárkány. Azok is bejöhetnek a lapokért, akik nem hétfőn, vagy kedden jönnének hozzám. 


Végül haladhattok a ClassBox Pontgyűjtő játékával is, ha saját email-címetekkel és jelszavatokkal beléptek a ClassBox oldalára. (A Súgót mindig elkészítem majd Számotokra a téli szünet alatt is, ha esetleg nem boldogulnátok a különbségek megtalálásában. A Feladatok menüpontja alatt találjátok meg.)








Kedves Csapatom!

Kívánok Számotokra kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt!

Játsszatok sokat! Menjetek a szabad levegőre, fussatok, kiránduljatok Szeretett Családotokkal!
És csak akkor játsszatok online játékokkal, ha már minden más mozgós és egyéb játékkal kijátszottátok magatokat!

2017. januárjában várlak Benneteket szeretettel az Anyahajóba: Irma néni





2016. 12. 12.

Karácsonyra várva az Anyahajóban

Kedves Gyerekek!

Nagyon szép eredménnyel zártuk a múlt heti Kódolás Óráját. Remélem, megmutattátok otthon  az okleveleiteket! Nemsokára hozom az Anyahajóba a zenés-képes összeállítást a projektünkről. Az ÉLETKÉPEK menüpontja alatt fogjátok megtalálni.

Közeledik várva várt ünnepünk, a karácsony. Ezen a héten meg is gyújtjuk a harmadik gyertyát az Ádventi koszorún. Négy apró, játékos feladat vár rátok.

Először is elmegyünk a Sakkjátszótérre, és megnézzük az utolsó kis videót, ami a sakk-mattról szól. Menjetek végig a teszteken, és készítsetek egy képernyőfelvételt, amit majd a következő feladat képével együtt töltsetek fel a bloghajóitokba. Otthon is játszhattok, ha letöltitek a kép alatti linken látható alkalmazást.

http://sakkpalota.hu/index.php/hu/sakk-top/app

Másodszor meglátogatjuk a ClassBoxot, ahol ismét elindult a Pontgyűjtő játék. Email címetekkel léphettek be az oldalra, ahol keressétek a dobókocka ikont! Remélem, mindenki tudja már email címét és jelszavát! Ha mégsem, akkor szóljatok, és újra elküldöm Számotokra a digitális tolltartótokat. Öt különbséget kell találnotok a képekre kattintva, amiért 100-100 pont jutalmat kaphattok. Most is lesz ajándéksorsolás a sok pontot szerző játékosok között. Minden nap lehet játszani, tehát otthon is gyűjthetitek a pontokat. A kép alatti linkre kattintva juthattok be a ClassBoxba. Egy megoldásról készítsetek fotót, és a Sakkjátszóteres képpel együtt illesszétek be a bloghajóitokba! Természetesen nem kérem, hogy otthon is készítsetek képeket a megoldásotokról. Ha nem sikerül megtalálnotok a különbségeket, akkor találtok a megoldáshoz SÚGÓT a FELADATOK menüpontja alatt.

https://classbox.me/

Harmadszor kinyitogatjuk az Ádventi naptárunk ablakait. A kép alatti linken található a Play Áruház, ahonnan Ti is letölthetitek a játékot a tablettetetekre, vagy az okostelefonotokra.

http://bit.ly/2g9YV8r


Végül negyedszer zenés karácsonyi képeslapot fogtok küldeni Szeretteiteknek. A képeslapküldő oldalt a kép alatti linken találjátok meg.

http://www.kepeslapod.hu/index.php

Ha nem tudtok eljönni hozzám ezen a héten, otthon is haladhattok  együtt velünk, ha van számítógépetek, vagy laptopotok, tablettetek, vagy okostelefonotok, és persze internetetek.
Nagyon boldog vagyok, mert vannak olyan Csapattagok, akik rendszeresen nyitnak be otthon is az Anyahajóba, és már volt olyan is, aki előre megoldotta a játékos feladatokat, vagy szorgalmi blogbejegyzéseket készített bloghajójában. Köszönöm Balázsnak, Flórának, Pannának,  Zsókának, G. Matyinak, Barnusnak, F. Matyinak, Izának, Szabinának, hogy otthon is be-belátogatnak a mi közös Anyahajónkba!
Az ünnepek alkalmából készítettem új üzenőfalat, ahova ünnepi üzeneteket, képeket, szép karácsonyi zenés videókat tölthettek fel. Szerezzünk örömöt ezzel is egymásnak!

Kellemes, szórakoztató és hasznos időtöltést kívánok Mindannyiótok számára: Irma néni 




2016. 12. 05.

Kódolás Órája az Anyahajóban 2016-ban

https://code.org/


https://twitter.com/szevirma?lang=hu



Kedves Gyerekek!

Elérkeztünk a karácsony ünnepe előtti utolsó nagy projektünkhöz, a Kódolás Órájához. Csapatunk ismét ott van a nagy világtérképen:

https://hourofcode.com/us/map

Ezen a héten a világ számos országában fognak az iskolákban játékosan programozni, robotikával foglalkozni. Hozzánk kedden jön el Barnus Édesapja, aki kisfiával együtt tart majd nekünk izgalmas foglalkozást, majd egy kis bemutatót a megépített és beprogramozott robotunkról. 
A játékos kódolást most két programmal is kipróbálhatjátok. Először is lépjetek be a code.org oldalára email címetekkel: https://code.org/ 
Ezután, ha a könnyebbik játékkal szeretnétek kódolni, akkor a Star Wars programjára kattintsatok!
Ha pedig nagyobb kihívást szeretnétek, akkor a Minecraft kódolási játékát válasszátok!
Ha végigmentek a szinteken, akkor kaptok egy szép oklevelet. Ne felejtsétek odaírni a neveteket!
Az oklevelet mentsétek le saját mappátokba, majd pedig illesszétek be bloghajóitokba! A bejegyzés címe a következő legyen: Kódolás Órája 2016. A kép alatti cím pedig annak a játéknak a neve legyen, amit választottatok magatoknak. A címke pedig: Kódolás Órája 2016.
A foglalkozáson csak az egyik játékra lesz időnk, de ha mind a kettőt végig szeretnétek játszani, akkor azt otthon is megtehetitek. Egyébként tableten és okostelefonon is kódolhattok kedvetekre, ha ott is beléptek a code.org oldalára email címetekkel.Ha segítsétek kértek a kódolás során, akkor az Anyahajó Online játékok menüjére kattintsatok, és ott a SÚGÓT megtaláljátok.
Pénteken, azaz december 9-én, a 3-ik óra után, 10 óra 40-kor lesz a projektzáró ünnepségünk, ahol díjakat, okleveleket fogok kiosztani, és a megígért süteményt is viszem magammal, ami egyben már a a karácsonyi ünnepségünk is lesz. Várlak Benneteket szeretettel!

Jó szórakozást, sikeres játékot kívánok Mindenkinek!

2016. 11. 28.

Heti programunk 2016. november 28- december 1-ig



Kedves Gyerekek!

Elérkezett az Ádvent időszaka. Négy hét van Karácsony szép ünnepéig. Az első gyertyát meg is gyújtottuk már.
Csütörtökön, december elsején pedig az Ádventi naptárat fogjuk megnyitni. Sok érdekes naptárat találhattok a Play Áruházban. Sokat válogattam, hogy melyik is fog Nektek a legjobban tetszeni. Többet is letöltöttem a tableteinkre, amiket a Karácsony mappában találhattok meg. A foglalkozásokon a következővel fogunk játszani:

http://bit.ly/2g9YV8r


Ha van okostelefonotok, vagy tablettetek, akkor töltsétek le a naptárat Ti is, hogy otthon is meg tudjátok majd nyitni egészen karácsonyig.
Ha pedig gyönyörű, megnyugtató karácsonyi muzsikát szeretnétek hallgatni, akkor a következő Ádventi naptárat is töltsétek le a Play Áruházból:


                                                                    http://bit.ly/2gn4qhL


Ezt az Ádventi naptárat a számítógépen is megtaláljátok. Ha kedvetek van hozzá, hát nyitogassátok:




                                                                    http://bit.ly/2ge0e3z


A beszélgetőkör után most egy kis sportpoharazással kezdünk. Ezután ismét ellátogatunk Polgár Judit Sakkjátszóterére, ahol a Tábla című kis videót fogjuk megnézni. Töltsétek ki a tesztet is, amiről ismét készítsetek egy képernyőfelvételt, és illesszétek a Bloghajótok oldalára! A blogbejegyzés címe a következő legyen: Sakkjátszótér - a tábla. A címke: Sakkjátszótér. A kép alatti cím pedig: Sakkjátszótér - Tesztek

Ezután mindenki nézze meg, hogyan áll a The Foos játékban, és haladjon pár szintet, mert jövő héten már a Kódolás Órája következik, és befejeződik a versenyünk is. 

Nézzetek be a Feladat menübe, mert ott személyre szóló feladatokat is kaptok.

Végül egy fergeteges Tenzivel fejezzük be a foglalkozást. A nyertes játékos most is dupla cukorkát fog kapni.

Ha valaki nem tud eljönni hozzám ezen a héten, írja meg az Üzenőfalra, hogy tudjam!
Ha van időtök, akkor otthon is haladhattok a programokkal.

Pillantsatok be az Életképek menüjébe is, mert új fotókat töltöttem fel a múltheti foglalkozásainkról. 

Kívánok Számotokra szép Ádventi karácsonyvárást!

Szeretettel: Irma néni

2016. 11. 20.

Heti programunk 2016.november 21-24-ig


Kedves Gyerekek!

A fenti képösszeállítás a múlt heti játékainkat örökíti meg. Az Életképek menüpontra kattintva még több fotót is láthattok,- nézzetek bele!

Ezen a héten ismét Tenzivel kezdünk! A győztesek plusz-cukorkát kapnak jutalmul!
Elmegyünk a Sakkjátszótérre, ahol Polgár Judit most a sakk alapjairól mutat be egy cuki kis videót. A tesztet, kérlek, csináljátok meg, és egy fotót töltsetek fel bloghajótokra! A blogbejegyzés címe a következő legyen: A sakk alapjai. A címke: Sakkjátszótér A kép alatti címe pedig: Polgár Judit sakkjátszótere legyen!
Ezután folytatjuk a The Foos kódolós játékunkat. Egyre több karika virít már zöld színben! Izgalmas a verseny, hajrá Gyerekek!
Csütörtökön nem leszek az iskolában, de a The Foos-sal  otthon is haladhattok szépen.
Végül egy kis sportpoharazással zárjuk a foglalkozásunkat.
A Beszédmestert sem hagyjuk el azoknál, akikkel ezzel a programmal haladunk.

Várlak Benneteket szeretettel az Anyahajóban: Irma néni




2016. 11. 13.

Tenzi, Sakkjátszótér, sportpoharak és a The Foos


Kedves Gyerekek!

Heti programunkat a fenti képösszeállítás mutatja. Múlt héten a Tenziben és a sportpoharak játékában voltak boldog nyertesek. Ezen a héten ismét játszani fogunk, és lehet, hogy most új nyerteseknek gratulálhatunk. 
Ellátogatunk a Sakkjátszótérre is, ahol most a huszárt fogja bemutatni Polgár Judit. A teszteket oldjátok meg, majd készítsetek egy fotót, amit illesszetek a blogotokba!
Szépen zöldülnek a karikák a The Foos játékában. Nagyon örülök, mert látom, hogy otthon is haladtok a játékkal. Már csak négy héten át tart a verseny, mert a Kódolás Órája  Hetében fogunk eredményt hirdetni. Az lesz a győztes, akinek leghamarabb minden karikája zöld lesz. De minden ügyes játékos  fog kapni oklevelet, és persze a karácsonyi ünnepek előtti sütiből is  mindenki ehet. 

Játsszatok! Tanuljatok! Szórakozzatok! Ügyeskedjetek! Hajrá csapatom! Hajrá Gyerekek!

Szeretettel: Irma néni

Figyelem! Új képeket láthattok az Életképek menüpontja alatt!
Az Online játékok menüpontra kattintva pedig képes segítséget kaptok a The Foos játékhoz, ha megakadtok valamelyik szintnél. De az Anyahajó oldalára is elhelyeztem Számotokra egy segítő videót. 

2016. 11. 07.

Őszi szünet utáni találkozás



A kép forrása: http://versek.aranyosiervin.com/tag/vidamsag/

Kedves Gyerekek!

Remélem, hogy jól teltek Nálatok az őszi szünet napjai. A beszélgetőkörben majd elmondjuk egymásnak élményeinket.
Folytatjuk hát tovább utunkat az Anyahajóban. Játszunk egyet a TENZI-vel, utána pedig elmegyünk Polgár Judit SAKKJÁTSZÓTERÉRE, ahol most a bástyáról szóló kis videót fogjuk megnézni, és egy tesztsorozatot vele kapcsolatosan megoldani. A 8-ik teszt megoldása előtt készítsetek egy képernyőfelvételt, amit illesszetek a blogotokba!
Lesznek, akikkel  a Beszédmesterrel fogunk kicsit gyakorolni, és lesznek, akik a LearningApps-ben fognak néhány helyesírási quizt megoldani. Ezt majd a FELADATOK menüpontja alatt fogjátok megtalálni. Erről a feladatmegoldásotokról is készítsetek fotót, és a másik képpel együtt illesszétek a blogotokba!
Végül egy kis sportpoharazással fejezzük be ezen a héten a foglalkozásainkat.

A robotot sem hagyjuk magára, mert azért megmozgatjuk kicsit az Anyahajóban.
Akinek pedig kedve van The Foos kódolós játékhoz, gyűjtheti majd a zöld karikákat, vagy akár ki is hívhat engem egy sakkjátszmára.

Jó szórakozást, kellemes perceket kívánok Számotokra a játékos tanuláshoz!

Szeretettel: Irma néni



2016. 10. 29.

Őszi szünetre szép képek, szép zenével

Kedves Gyerekek!

Ha az őszi szünet napjaiban belátogattok az Anyahajóba, kattintsatok erre a videóra:


     


Gyönyörködjetek az ősz csodálatos színeiben egy olyan zene mellett, ami az ősz hangulatát idézi fel számunkra. Vivalditól, a világhírű zeneszerzőtől származik a mű. Mind a négy évszakról írt egy-egy darabot. Kislánykorom óta ez volt a kedvenc muzsikám. Ettől mindig jobb kedvre derültem, ha valami miatt bánatos voltam.

Kívánom, hogy Nektek is szerezzenek ezek a percek örömöt, vidámságot!

S ha tehetitek, menjetek, kiránduljatok, és csodáljátok az őszi faleveleket jártatokban-keltetekben!


Ha pedig szeretnétek továbbhaladni a The Foos játékával, akkor az e-mail címeteket nyissátok meg, mert ott küldtem el Számotokra a belépési adatokat.

Szeretettel: Irma néni

2016. 10. 21.

Sakkjátszótér a kis gyaloggal, és amit még szeretnétek...

Kedves Gyerekek!

Remélem, Mindenki jól érezte magát az Európai Kódolás Hetén! Én nagyon örültem, hogy itt járt az Anyahajóban Barnus Apukája, és Barnussal együtt sokat segített a Lego Robot építésében, és programozásában. Emellett nagyon ügyesen játszottatok a The Foos és a Scratchjr kódolós játékokkal.
Szépen zöldülnek a karikák a The Foos Anyahajó Stúdiójában!
Mindenkinek gratulálok!

Néhány fotót láthattok az Életkép menüpontja alatt az eseménnyel kapcsolatosan.

A következő héten ismét ellátogatunk Polgár Judit Sakkjátszóterére, és a kis gyalogról készült videót fogjuk megnézni, majd a gyaloggal kapcsolatos játékos feladatokat megoldani. Egy képet kérek Tőletek a Sakkjátszótérről, amit illesszetek be bloghajóitokba. A blogbejegyzés címe a következő legyen: A kis gyalog A címke: Sakkjátszótér, A kép címe pedig: Játékos feladat.

Ezután, akinek kedve van tovább játszhat a The Foos-sal, vagy a Scratchjr játékával, de építhetitek tovább a saját világotokat a Minecraftban, vagy akár összeállhattok ketten is multiplayer módban. 
Sok sikert, jó szórakozást kívánok Mindannyiótoknak: Irma néni

2016. 10. 17.

Európai Kódolás Hete 2016.


Kedves Gyerekek!

Ismét egy izgalmas projektbe kezdünk ezen a héten. Ahogyan tavaly tettük, úgy most is bekapcsolódunk a nagy Európai Kódolás Hetébe, és most megint nagyon sokan fogunk együtt játszani Európa szerte. Játékosan fogunk kódolást tanulni, és eljön hozzánk majd Barnus Apukája, aki kisfiával együtt segít bennünket robotot építeni, és programozni

A The Foos és a ScratchJr játékait a Play Áruházból tölthetitek le a tabletetekre vagy az okostelefonotokra. Ezt én már meg is tettem. Sőt a The Foos alkalmazásban elkészítettem  saját csapatunkat, Anyahajó Stúdió néven, és már Mindannyian szerepeltek is benne. Mostantól kezdve, ha játszani fogtok a The Foos -al, akkor mindig mutatni fogja a haladásotokat. Akinek legelőször lesz minden karikája zöld, az lesz a nyertes! Nem kell sietnetek vele, mert a karácsonyi szünet előtti Kódolás Órája projektbe is ezekkel a játékokkal fogunk játszani. Még a karácsonyi szünet előtt fogunk tartani egy nagy projektzáró ünnepséget, ahol kihirdetem, hogy ki ment végig elsőként a játékszinteken. Díjakat is fogok átnyújtani a legügyesebbeknek. De minden résztvevő fog kapni oklevelet , s az ünnepi süteményből mindenkinek fog jutni bőven.

A játék után keressetek az interneten egy képet, vagy videót arról a játékról, amivel játszottatok, és azt illesszétek be a bloghajótokba!

Kívánok Mindannyiótok számára jó szórakozást a játékokhoz, és a robot építéséhez, programozásához!

Szeretettel: Irma néni

Aki nem tud ezen a héten eljönni hozzám, az otthon is haladhat a kódolással. Az Anyahajó oldalára beillesztettem két videót, ami segítséget ad Számotokra a játék megértéséhez. A Lego Robot építéséhez pedig Barnus blogjában találtok útmutatót, amit Édesapja ír számunkra: http://bit.ly/2dY8KVY



https://play.google.com/store/apps/details?id=org.codespark.thefoos


















http://dashboard.thefoos.com/#/dashboard/classrooms/Zk4ZoK8LvH




Ezzel a játékkal aranyos történeteket tudtok készíteni.

https://play.google.com/store/apps/details?id=org.scratchjr.android



2016. 10. 10.

Sakkjátszótér, Duolingo és a Beszédmester

Kedves Gyerekek!

Szombaton voltunk a Világsakkfesztiválon. Balázs átadta mindenki nevében a sakkos csoportképünket Polgár Juditnak, aki nagyon örült az ajándéknak.
Dedikálta számunkra azokat a fotókat, amiket vittünk magunkkal, és közös képet is készítettünk a dedikálás közben. Néhány fotót meg tudtok nézni erről az Életképek menü alatt.

Ezen a héten bemutatom Nektek a sportpoharakat, amikkel majd ezután mindig játszani fogunk egy kicsit mielőtt a számítógéphez ültök:


Itt láthattok egy bemutatót, hogy mi mindent lehet játszani ezekkel a poharakkal:


Majd ismét ellátogatunk a Sakkjátszótérre, ahol most  Bumm Bástyával fogunk találkozni.
Megnézzük róla a kis videót, és utána  vele kapcsolatos teszteket fogjátok megoldani. Egy képet készítsetek játék közben, amit majd a blogotokba illesszetek be!






Ezután a Duolingo - val fogunk játszani:



Mindenki be tud lépni a Google bejelentkezési adataival.
A következőkben  minden alkalommal egy picit fogunk "Duolingózni", hogy ügyesedjen az angol tudásotok, s hogy egyre magasabb szintet érjetek el a játék során. Ha befejezitek a játékot, erről is készítsetek fotót, és a Sakkjátszóteres képetekkel együtt illesszétek be a bloghajóitokba.

Akik pedig még nem tanulnak angolt, azok a Beszédmesterrel fognak kicsit olvasást gyakorolni:



Itt is készítsetek fotót, amit szintén a bloghajóitokba tegyetek bele.

Ha mindennel készen vagytok, akkor jöhet a

 SZABAD JÁTÉK SZABAD VÁLASZTÁS SZERINT!

Jó szórakozást kívánok Mindannyiótoknak! Várlak Benneteket az Anyahajóban!

Ha pedig valaki nem tud eljönni hozzám valamilyen oknál fogva, az otthon is gyakorolhat a Duolingóval,- akár tableten, akár okostelefonnal.

2016. 10. 03.

Világsakkfesztivál, Sakkjátszótér és még egy kis eDia


                                                  #aSakkÖsszekötMinket

Kedves Gyerekek!

Még néhányan hiányoznak a képről, de remélem, ezen a héten ők is felkerülnek a tablónkra! 
Már alig várjuk, hogy szombat legyen, amikor majd a Világsakkfesztiválon átadjuk Polgár Juditnak a fotónkat. Készítünk ott is felvételeket, hogy elhozzuk az  élményeket  az Anyahajóba azoknak, akik nem tudnak szombaton velünk lenni a Várkert Bazárban.

Ezen a héten még az eDia 3-ik fordulója a programunk, de már ellátogatunk Polgár Judit Sakkjátszóterére is, ahol most már láthatjuk azokat az aranyos kis videókat, amelyekben Judit bemutatja a sakkfigurákat. Elsőként a vezérrel ismerkedünk meg:


Mostantól ezeket fogjuk megnézni, és a sakkfigurákkal kicsit játszani fogunk a Sakkjátszótéren:



A nyolc féle játékból egyet-egyet oldjatok meg!

A Bloghajóitokba az eDia megoldását, és egy Sakkjátszóteres képet illesszetek be!

Ha az otthoni gépeteken Windows 8.1., vagy Windows 10. operációs rendszer van, akkor le tudjátok tölteni a Sakkjátszóteret a kép alatti linkre kattintva:

                                  http://sakkpalota.hu/index.php/hu/sakk-top/app


                           
                     Így vár mindenkit Polgár Judit október 8-án, a Várkert Bazár előtt
                                  A kép forrása: http://www.globalchessfestival.com/budapest-2016/galeria

Sikeres, szép hetet kívánok Mindannyiótoknak: Irma néni

2016. 09. 23.

Programjaink

VILÁGSAKKFESZTIVÁL

Kedves Gyerekek!

Megtartottuk hát mi is a Világ Legnagyobb Tanóráját. Nagyon ügyesek voltatok a Redmenta kvízjátékban! Gratulálok Mindenkinek! Aki hiányzott az elmúlt héten, megnézheti azt a videót, amiből a kérdéseket készítettem a Redmentában. Ki is tölthetitek a teszteket, ha van hozzá időtök és kedvetek.
A következő héten az eDia tesztekből a szövegértés, olvasás fog következni.
Ezen kívül készülünk egy nagy eseményre, mégpedig a Világsakkfesztiválra. Ez megint egy világméretű esemény lesz! A helyszín a gyönyörű Várkert Bazár, ahova, ha elmentek, találkozhattok Polgár Judittal, a minden idők legjobb női sakkozójával, valamint sok-sok játékkal ismerkedhettek meg. A belépés ingyenes! Én is készülök, és szeretnék egy ajándékot átadni Polgár Judit számára. Mégpedig egy fotót, amin  mi fogunk szerepelni úgy, hogy mindenki kezében egy felirat lesz , ahogyan ezt Judit a sakkot szerető emberektől  kérte.
Van a Facebookon a Világsakkfesztiválnak egy közösségi oldala, ahol már ennyi fotó gyűlt össze:

#aSakkÖsszekötMinket

Regisztráltam Anyahajó csapatunkat a Világsakkfesztivál oldalán, így mi is felkerültünk a nagy Sakktérképre:



                                      http://www.globalchessfestival.com/sakkterkep/terkep



Vajon kivel fogok találkozni a Világsakkfesztiválon, október 8-án a Várkert Bazárban?



És képzeljétek el! Ahogyan készülök a következő hét foglalkozásaira, egyszer csak azt veszem észre, hogy Polgár Judit beszél az M5 TV műsorában. Gyorsan elővettem fényképezőgépemet, és felvettem ezt a néhány percet:


2016. 09. 19.

A Világ Legnagyobb Tanórája 2016





                                                  https://youtu.be/VvA4WOOV370


Kedves Gyerekek!

Ha emlékeztek egy évvel ezelőtt mi is bekapcsolódtunk a Világ Legnagyobb Tanórájába. Ezen a héten ismét ezt tesszük. Tavaly egy kis videót néztünk meg együtt, ami a Földbolygónk megmentéséről szólt. Most egy másik videót hoztam el Számotokra, amiben olyan fiatalakról hallunk, akik nagyon ügyesen segítenek abban, hogy miként tehetik szebbé, jobbá környezetüket. 
Ezt fogjuk megnézni, erről fogunk beszélgetni, és ezzel kapcsolatosan készítettem ismét a Redmentában kvízeket, mégpedig két sorozatot is. Az egyiknek Direktcíme: Globális Célok, a másiknak pedig: Segítség. Lépjetek be a Redmentába a saját belépési adataitokkal, és ott a videót is, és a kérdéseket is megtaláljátok. Ha valaki valamilyen oknál fogva nem tud ezen a héten eljönni hozzám, az otthon is beléphet az Anyahajóba, és megnézheti a videót, és utána kitöltheti a teszteket.
Aki készen van a kitöltéssel, fotózza le a megoldást, és illessze be a bloghajója oldalára!
Sok sikert kívánok Mindannyiótoknak! Ezen a héten nagyon sok diáktársatokkal együtt vagytok képzeletben egy hatalmas osztályteremben, ahol mindenki arról beszélget, hogy hogyan is segíthetne ügyességével, kreativitásával, tudásával a mi gyönyörűséges Földbolygónk rendbetételében.


2016. 09. 17.

Faliújságjaink

Kedves Gyerekek!

Örülök, hogy egyre többen léptek be az Anyahajóba otthon is!
Arra kérlek benneteket, hogy ha valaki még nem írt a Padletre, akkor azt pótolja otthonról!
Tudjátok, egyszerű a belépés. Csak kattintsatok a kép alatti linkre, és már előttetek a plakát. Ott pedig duplán kattintsatok egy üres helyre, majd írjátok oda a neveteket, és azt, hogy hol nyaraltatok, vagy mi volt a legszebb élményetek nyáron. Végül illesszetek be egy képet, vagy videót a szöveg alá!

Büszke vagyok Rátok, hiszen a világ számos helyén jártatok, nyaraltatok a nyáron!
Nézzétek csak!

https://padlet.com/szevirma/fg3ir8xo1tnk


Ha pedig üzenni szeretnétek nekem, vagy egymásnak, akkor jobbra, fent az Üzenőfalra, 
vagyis  a szép virágos képre kattintsatok, majd utána  erre duplán kattintva  írjatok: 

                        

                                               
Várom üzeneteiteket! Ígérem, mindenkinek fogok válaszolni: Irma néni:)


2016. 09. 12.

Új tanév kezdetén

Kedves Gyerekek!

Elkezdjük hát a 2016/2017-ik tanévet!
Kérlek Benneteket, írjátok le röviden, mi volt a legszebb nyári élményetek!
Keressetek hozzá videókat és képeket! Az én legszebb élményemet már el is helyeztem a Padletre.
Kattintsatok a kép alatti linkre!




Ezen a héten az eDia matematika tesztjeit oldjuk meg.
Remélem, most is sok lufit fogtok összegyűjteni a feladatok során!

Kívánok Számotokra sok sikert, jókedvet a következő tanévre!




2016. 06. 06.

Piknikpillanatok

Kedves Gyerekek!

Szeretettel küldöm Számotokra a következő felvételeket:

                                      



                 
                                                          

Köszönöm munkátokat! Ügyesek voltatok! Sokat okosodtatok!
S ha vége a tanévnek, legyetek boldogok!



2016. 05. 29.

Vakációhoz közeledve




Kedves Gyerekek!

Lassan itt a várva várt vakáció!

Még néhány nap, és egy kis időre elbúcsúzunk egymástól.

Kívánom Számotokra, hogy érezzétek jól magatokat!
Pihenjetek, játsszatok sokat !

Amikor csak lehet, legyetek kint a szabad levegőn!
Mozogjatok, futkározzatok, sportoljatok!
Ha strandon vagy bárhol sakkot láttok, 
hát sakkozzatok egy jót!

Ha kedvetek van hozzá, nézzétek az M4 Sport-on a  Sakkbolygót!

Polgár Judit most is küldött Számotokra QR kódban elrejtve egy meglepetés rajzfilmet, amit  a kép alatti linken találhattok meg: 

http://www.mediaklikk.hu/video/sakkbolygo-21-resz/

Ha még nincs QR kód olvasótok az okos telefonotokon, azt ezen a linken tölthetitek le: http://bit.ly/1TRxDRA

Én is elrejtettem QR kódban a jókívánságomat.

Fogadjátok szeretettel:
QR Code

Ígéretemhez híven viszem Számotokra a Polgár Judittól kapott ajándék dedikált fotót, amit leolvastatok a QR kód olvasó segítségével, én pedig kinyomtattam Nektek:


A Digitális Témahét Szervezői oklevelekkel ajándékoztak meg Benneteket, amiket szintén kinyomtatva viszek Hozzátok:


Természetesen a megígért pogácsa sem marad el a piknikezéshez!


Az esőtől pedig senki ne ijedjen meg!
Piknikhangulatot teremteni az Anyahóban is lehet!